A magyar egészségügy történetében kevés olyan személyiség akad, akinek munkássága olyan mély nyomot hagyott volna a mindennapi életben, mint Kresz Géza. Neve elsősorban a mentőszolgálat megszervezésével forrt össze, hiszen ő volt az, aki felismerte, hogy a gyors és szakszerű segítségnyújtás önálló szervezetet igényel. Az általa létrehozott rendszer nemcsak a fővárosban, hanem később az egész országban meghatározta a sürgősségi betegellátás fejlődését. Munkásságának jelentőségét jól mutatja, hogy az 1892-es kolerajárvány idején a mentőegyesület már a közegészségügyi védekezés fontos szereplőjévé vált.
Egy orvos, a gyorsan fejlődő főváros szolgálatában
Kresz Géza 1846. augusztus 30-án született Pesten. Orvosi tanulmányait a Pesti Tudományegyetemen végezte, diplomáját 1871-ben szerezte meg. Fiatal orvosként hamar szembesült a nagyvárosi élet egyik súlyos problémájával: a balesetet szenvedett vagy hirtelen rosszul lett emberek gyakran nem jutottak időben megfelelő ellátáshoz.
A 19. század második felében Budapest rendkívül gyors fejlődésen ment keresztül. A lakosság száma folyamatosan nőtt, az utcák egyre forgalmasabbak lettek, a gyárakban és építkezéseken pedig mindennaposak voltak a sérülések. A segítségnyújtás azonban esetleges volt. Sokszor rendőrök, tűzoltók vagy járókelők próbáltak segíteni a sérülteken, megfelelő felszerelés és szakismeret nélkül.
Kresz felismerte, hogy a modern nagyváros működéséhez nélkülözhetetlen egy olyan szervezet, amely a nap minden órájában készen áll a bajbajutottak megsegítésére. Elképzelései kidolgozásakor tanulmányozta a bécsi mentőszolgálat működését, és annak tapasztalatait felhasználva kezdte megszervezni a budapesti mentőügyet. A bécsi rendszer ugyanakkor maga is a kor nyugat-európai, köztük angol elsősegély- és mentőmozgalmainak eredményeire épült, így ezek a hatások közvetve Kresz munkásságában is megjelentek.
A magyar mentőszolgálat megszületése
Kresz Géza legnagyobb érdeme a szervezett magyar mentőszolgálat létrehozása volt. Hosszú előkészítő munka után 1887-ben megalakult a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület, amelynek első igazgatója ő maga lett.
Az egyesület megalakulása korszakos jelentőségű esemény volt. Európában ekkor még csak néhány nagyváros rendelkezett hasonló intézménnyel, így Budapest a modern mentés egyik úttörőjévé vált. A mentők folyamatos készenlétben álltak, hogy balesetekhez, rosszullétekhez vagy más sürgős esetekhez vonuljanak. A sérülteket speciális hordágyakon és mentőkocsikkal szállították, ami jelentősen növelte az életben maradás esélyeit.
A mentőegyesület tevékenysége jóval szélesebb volt annál, mint amit ma elsőre gondolnánk. A mentők közlekedési és munkahelyi balesetekhez siettek, ellátták a hirtelen rosszul lett betegeket, részt vettek tűzesetek sérültjeinek mentésében, és sok esetben olyan embereken segítettek, akiknek korábban alig volt esélyük időben orvosi ellátáshoz jutni.
Kresz Géza számára a mentés nem egyszerűen szolgálatot jelentett, hanem önálló szakmai területet. Fontosnak tartotta a mentők képzését, az elsősegélynyújtás oktatását és a lakosság felvilágosítását is. Meggyőződése volt, hogy egy jól felkészült polgár akár életet is menthet, mielőtt a szakemberek megérkeznek a helyszínre.
Munkásságának köszönhetően a mentés társadalmi megbecsültsége is jelentősen nőtt. A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület rövid idő alatt a főváros egyik legfontosabb közszolgálati intézményévé vált, és példát mutatott más magyar városok számára is.
A Mentőpalota és a mentés fejlesztése
A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület gyors fejlődése hamarosan új központot igényelt. Ennek eredményeként 1890-ben megnyílt a Markó utcai Mentőpalota, amely Európa első olyan épületei közé tartozott, amelyeket kifejezetten mentőállomás céljára terveztek.
A Mentőpalota nemcsak a mentések irányításának központja volt, hanem oktatási és szakmai műhelyként is működött.
Kresz Géza folyamatosan kereste az új módszereket és technikai megoldásokat, amelyek gyorsabbá és hatékonyabbá tehették az életmentést. Munkájának köszönhetően a budapesti mentőrendszer nemzetközi elismerést is kivívott.
Emellett szakmai kiadványokat szerkesztett, egészségügyi témájú könyveket írt, és sokat tett azért, hogy a mentés önálló tudományterületként fejlődjön tovább Magyarországon. Szívügye volt a mentéstörténeti emlékek megőrzése is, ezért kezdeményezte egy mentőmúzeum létrehozását, amelynek gondolata már életében megszületett.
Az 1892-es kolerajárvány idején
Az 1892-es kolerajárvány komoly kihívás elé állította Budapestet. A fertőző betegség gyors terjedése miatt a lakosság körében félelem és bizonytalanság uralkodott. Bár az orvostudomány ekkor már többet tudott a kolera terjedéséről, a védekezés lehetőségei még korlátozottak voltak, ezért különösen nagy jelentősége volt a szervezett egészségügyi munkának.
A járvány idején a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület aktívan részt vett a védekezésben. A mentők segítették a betegek szállítását, közreműködtek az elkülönítési intézkedések végrehajtásában, és támogatták a kórházak munkáját. A fertőzött betegekkel való érintkezés komoly veszélyt jelentett, ennek ellenére a mentőszolgálat folyamatosan ellátta feladatait.
Kresz Géza jól tudta, hogy a járványok elleni küzdelemben nem elegendő a betegek kezelése. Legalább ennyire fontos a lakosság tájékoztatása és a megelőzés. Ennek érdekében 1892-ben kiadta „A cholera és az ellene való védekezés” című munkáját, amelyben közérthető formában ismertette a betegség terjedésének módját és a védekezés lehetőségeit. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy az emberek hiteles információkhoz jussanak egy olyan időszakban, amikor a rémhírek és tévhitek gyorsan terjedtek.
A kolerajárvány idején végzett munkája jól példázta azt a szemléletet, amely egész pályafutását jellemezte: a gyors segítségnyújtás, a szervezettség és a megelőzés egyaránt nélkülözhetetlen az emberéletek védelmében.
Maradandó örökség
Élete végéig a mentés és a közegészségügy fejlesztésén dolgozott. 1901-ben bekövetkezett haláláig azon fáradozott, hogy a sürgősségi ellátás minél több ember számára legyen elérhető és hatékony.
Amikor ma megszólal egy mentőautó szirénája Magyarországon, annak története részben Kresz Gézához vezethető vissza. Az általa alapított Budapesti Önkéntes Mentőegyesületből nőtt ki az a szakmai hagyomány és szervezeti kultúra, amelyre később az Országos Mentőszolgálat épült. Bár az OMSZ csak 1948-ban jött létre, elődjének egyértelműen a Kresz által létrehozott mentőmozgalom tekinthető.
Munkásságának jelentősége ma is vitathatatlan. Az általa létrehozott szervezeti és szakmai alapok nélkül a magyar mentőszolgálat fejlődése egészen másképp alakult volna. A gyors helyszínre érkezés, a szakszerű elsősegélynyújtás és a folyamatos készenlét ma már természetesnek tűnik, ám ezeknek az elveknek a meghonosításában Kresz Gézának elévülhetetlen érdemei vannak.
Nem véletlenül emlékezünk rá a magyar mentés atyjaként. Életműve nemcsak egy intézmény megszületésének története, hanem annak bizonyítéka is, hogy egy elhivatott ember képes maradandó változást hozni egy egész ország életében. Az általa létrehozott rendszer emberek ezreinek életét mentette meg, öröksége pedig több mint egy évszázaddal később is tovább él a magyar mentőszolgálat mindennapi munkájában.
(Kiemelt kép: Internet)
